Az angol masztiff mind külsejét, mind jellemét tekintve igazi egyéniség. Robusztus alakja rendkívüli erőt sugárzó, tekintélyt parancsoló, sőt félelmetes. Mindezek ellenére a végletekig nyugodt, ami miatt már-már mulyának is tűnhet. Azonban ha a helyzet úgy kívánja, kitörhet belőle a többszáz éve szunnyadó hadikutya ősi természete. De alapos ok nélkül sohasem támad, sem idegen személyre, sem másik kutyára. Fajtársaihoz általában barátságosan közelít, s ezt a szándékot a másik féltől is elvárja. Ha ezt az idegen kutya nem viszonozza, sőt kimondottan ellenségesen viselkedik, a masztiff szigorúan rendre utasítja. Ám mindig csak addig harcol, ameddig a másik eb meg nem adja magát. Ezután számára visszaáll a kezdeti állapot, és újból megpróbál összebarátkozni előbbi ellenségével. Családjához a végletekig ragaszkodó, önmagát szinte gazdája gyermekének tartja. Tulajdonosát nemcsak apjaként és királyaként, de már-már isteneként tiszteli és imádja. Egyszerre akar társa, barátja és testőre lenni. Ezért elegendő időt kell vele töltenünk, hogy irántunk való rajongását kiélhesse. Ugyanakkor ezt az odaadást és szeretetet visszafelé, saját irányában is elvárja. Bár mindenkor elfogadja főnöke ítéletét, fejlett igazságérzetével bölcsességet és megfontoltságot vár el tőle. Éppen ezért nem mindenki lehet megfelelő – de úgy is írhatnám, elég jó – gazdája egy masztiffnak. A gyermekeket különösen imádja, bár fiatal korában a legkisebbek mellé még nem való társnak. Egy növendék masztiff egyszerűen túlságosan nagy és esetlen ahhoz, hogy páréves apróságok felügyeletét rá bízzuk. Ellenben a nagyobbacska, 5–6 éves lurkókat már ekkor is remekül elszórakoztatja: a kicsik lovagolhatnak rajta, játszhatnak vele, ő mindenben partnerük lesz. Ha a gyermekek pihennek, dadaként vigyáz rájuk. Persze ő maga sem veti meg a nagy szunyókálásokat, különösen egy kiadós vacsora után. Ilyenkor mélyen alszik, s közben nagyokat horkol. Napjaink közvéleménye a masztiffot mégis elsősorban őrzőkutyaként ismeri. Dicsőséges múltja, s persze elsősorban félelmetes külseje és óriási mérete az, amely indokolja ezt a vélekedést. Azonban a legtöbb mai masztiff egyáltalán nem mutatja azt a karakán viselkedést, amelyről a fajta ősei egykor oly’ híresek voltak. Ennek több oka is lehet. Először is sokak számára nem az a vonzó, ha a világ legjobb őrzőkutyájának lehetnek a tulajdonosai. Sokkal inkább a világ legnagyobb ebére vágynak. Ennek megfelelően ma szinte kizárólag méretre tenyésztik a fajtát, mintha nem is kutyáról, hanem valamilyen haszonállatról lenne szó. Másodszor sok tenyésztő úgy gondolja, hogy egy mázsányi súlyú állatnál egyáltalán nem kívánatos egy temperamentumos, ízig-vérig őrzőkutya magatartás rögzítése. „Jobb a békesség” alapon inkább egy végletekig nyugodt, csöndes természetű kutyákra vágynak. Ezért a tenyésztés folyamán azokat az egyedeket favorizálják, akik sokszor nem mutatnak több eltökéltséget egy birkánál. Sajnálatos módon kijelenthetjük, hogy mára ezek az emberek túllőttek a célon.   A fajta standardja Általános leírás: Hatalmas testű, masszív felépítésű kutya. Magabiztos és erős, megjelenése bátorságról és szilárd jellemről tanúskodik. Ő a kutyák oroszlánja. Fej: Minden irányból nézve rendkívül széles és erős. A koponya a fülek közötti nagy távolságban kismértékben ívelt. A fülek a koponya szélén helyezkednek el, normál állapotban szorosan a pofához simulva lógnak. Viszonylag kicsik, vékonyak. V-alakúak, végük lekerekített. Minél sötétebbek, annál jobb. A fejtetőn ráncok láthatók, melyek különösen kifejezettek, ha az állat figyel. A stop hirtelen esésű, mély. A közepes nagyságú, sötét színű szemek közötti távolság nagy. Az arcorri rész rövid és széles, négyzetes formájú. Aránya az agykoponyához 1:2. A fang széles és mély. Az alsó állkapocs széles és erős, kissé lekerekített. A szemfogak nagyok, a közöttük lévő távolság nagy. Harapása szabályos ollós, de a kismértékű előreharapás is elfogadott. Az ajkak vastagok és lelógóak, de csak annyira, hogy alsó vonaluk ne rontsa le a pofa négyzetes profilját. Az orr nagy és széles, színe fekete. Sötét maszk, amely a szemek fölé ér, s körben a szájzugig tart. Nyak: Közepesen hosszú, rendkívül erős. A hatalmas izmok miatt kissé íveltnek látszik. Körmérete elérheti a marmagasságot. Viszonylag „száraz”, vagyis lebernyegektől, laza bőrtől mentes. Test: Mellkasa széles és mély, a könyék alá ér. Keresztmetszete csaknem teljesen kerek. Az előmell jól kifejezett. A lengőbordák jól hátranyúlnak. A vállak hatalmas izomzatúak, nehezek. A könyék szorosan illeszkedik. A hát izmos és egyenes, nem túl hosszú. A csípő izmos és széles, enyhén ívelt a faroktőig. Lábak: A mellső láb egyenes, erős csontozatú. A köztük lévő távolság a széles mellkas miatt nagy. A mancsok nagyok, kerekek és vastag párnázatúak. A karmok sötétek. A hátsó lábak párhuzamosak, mérsékelten szögeltek. Erős izomzatúak, a comb rendkívül széles. Farok: Viszonylag magasan tűzött. Eléri a csánkot, vagy valamivel az alatt végződik. Tövénél vastag, a vége felé keskenyedik. Legtöbbször egyenesen lelógatva hordja. Mozgás közben, vagy ha izgatott, mérsékelten meghajlítja, de sohasem emeli a hát fölé. Szőrzet: A fedőszőrzet rövid és viszonylag durva. A sűrű és tömött aljszőrzet szorosan simuló. Színe lehet apricot, silver fawn vagy sötét fawn-csíkos. Ez utóbbinál a fawn az alapszín, amely szinte teljesen fedve van sötét csíkokkal. A pofán a maszk, az orr és a fülek minden esetben a lehető legsötétebbek. Mozgás: Erőről és eltökéltségről tanúskodik. A hátsó lábak hosszú lépéseikkel lökik előre a hatalmas testet, miközben a mellsők messzire előrenyúlnak. A lábak egyenesen előre mozognak, nem végeznek keverő mozgást, és nem tartanak össze.